Ennyi plusz pénzt szakítanak a magyar családok 2018-ban

Ennyi plusz pénzt szakítanak a magyar családok 2018-ban

Nőtt a minimálbér összege, a nyugdíj és egyes támogatások is. Bizonyos szociális juttatások azonban szemernyit sem változnak, mivel az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege alapján határozzák meg azokat. Az viszont 2008. január 1-je óta változatlanul 28 500 forint.

Hirdetés:

2018. január 1-től nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, ezzel együtt pedig változott többek között a GYED, a diplomás GYED, a táppénz összege is. Összeszedtük, pontosan mekkora bért kapnak majd a legalacsonyabb keresetűek, az idősek, illetve mennyi lesz azoknak a szociális juttatásoknak az összege, amelyek alapját a minimálbér képezi.

A minimálbér összege 2018. január 1-jétől bruttó 138 000 forint, a garantált bérminimum összege pedig bruttó 180 500 forint.

Ez a változás érinti többek között a gyed (gyermekgondozási díj) összegét is. A gyermekgondozási díj összege függ a szülő jövedelmétől, és attól, hogy a gyermek születését megelőző két éven belül 365 napon át biztosított volt-e, viszont az nem számít, hogy a biztosítási idő folyamatosan fennállt-e. A gyed összege alapesetben a jövedelem 70 százaléka, de a maximálisan megállapítható összege a minimálbérhez igazodik. A gyed kifizetési plafonja a minimálbér kétszeresének 70 százaléka.

Azaz 2018-ban 193 200 forint a gyed maximális összege. Összehasonlításképp: tavaly maximum 160 650 forintot kaphattak készhez a kisgyermekesek.

A diplomás gyedet is érinti a minimálbér emelkedése, ugyanis a felsőfokú alapképzésben, felsőfokú szakképzésben vagy felsőoktatási szakképzésben, valamint a szakirányú továbbképzésben részt vevő hallgató esetén a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér 70 százaléka jár, vagyis 96 600 forint.

A mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy doktori képzésben részt vevő hallgató esetén a jogosultság kezdő napján érvényes garantált bérminimum 70 százaléka, vagyis a diplomás gyedre jogosultak idén 126 350 forintot kaphatnak.

Hirdetés:

Változik a táppénz összege is

Egy betegség mindenképp jelentős anyagi terhet ró a családokra: nem elég, hogy drágák a gyógyszerek, de a keresőképes szülő vagy szülők is kiesnek a munkából. Ez pedig azt jelenti, hogy jelentősen csökken a család havi bevétele. Ha ugyanis valaki egészségi állapota miatt képtelen ellátni a munkáját, táppénzt kap, ami legalább 730 nap folyamatos biztosításban töltött idő esetén a táppénz alapjának, vagyis a fizetésnek a 60 százaléka, 730 napnál kevesebb biztosításban töltött idő esetén és fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás időtartama alatt a táppénz alapjának 50 százaléka.

Azonban még ha valaki kifejezetten jól keres, az is megérzi a bevételkiesést: a táppénz egy napra járó összege ugyanis nem haladhatja meg a jogosultság kezdőnapján érvényes minimálbér kétszeresének harmincadrészét.

Ez azt jelenti, hogy idén a 138 000 forintos minimálbérrel számolva a táppénz napi összege nem haladhatja meg a 9200 forintot.

Több pénzt kapnak az álláskeresők is

Ha valaki a munkájának elvesztését megelőző 3 évben legalább 360 napig munkában állt és nincs másmilyen munkaviszonya, valamint vállalkozói tevékenységet sem folytat, álláskeresési járadékot igényelhet. Ennek összege függ attól, hogy a kérelmező, amikor még dolgozott, mennyi munkaerő-piaci járulékot fizetett. Elég változó tehát, ki mennyi pénzt kaphat havonta, de van egy felső határ, ez pedig a minimálbér 100 százaléka, vagyis 2018-ban 138 ezer forint. Az álláskeresési járadék folyósításának időtartama minimum 36, de legfeljebb 90 nap.

Aki nyugdíj előtti álláskeresési segélyre jogosult (tehát már csak nem egészen 5 év van hátra a nyugdíjkorhatár betöltéséig), annak a minimálbér 40 százalékát legalább meg kell kapnia, vagyis 55 200 forintra emelkedett az összeg a tavalyi 51 ezerről.

A cikk forrása: penzcentrum.hu

>>> Amennyiben hasznosnak találod a cikket, kérjük oszd meg ismerőseiddel is. Köszönjük <<<

Hirdetés:

Hasonló cikkek >>>